Már rég akartam írni a mentálhigiéniás tanulmányaimról, de végre eljutottam ide.
Mint minden út, van egy célja, amihez el akarunk jutni, de mindig igazából nem az út vége hozza el a fejlődést, hanem a megtett távolság, az átélt kalandok, a befelé fordulás, a csendes pillanatok, önmagunk fejlesztése.
Mint edző, tudom, hogy csak a jól felépített, kitartó és következetes munka hoz eredményt és most ugyan ezt látom a lelki fejlődéssel. Ez egy soha véget nem érő út, de most egyre több eszközt, szemléletet és megoldó kulcsot látok, ami segít , hogy egyre több módszerrel tudjak önmagam nehézségein túllépni, és ezen keresztül másoknak segíteni.
Az első gondolat, ami megragadott, az, hogy segítő kapcsolatban figyelmet adunk a másiknak. Ez egy olyan horderejű és mégis egyszerű gondolat, mely azóta visszhangzik bennem…
Olyan figyelmet adunk, ami feltétel nélküli, ami kizárólagos, mély és alapos, mégis lágy és segítő, akár egy támogató kéz. Sokrétű ez a figyelem, semmiképp nem tolakodó. Azóta már jó párszor gyakoroltam és az osztatlan figyelem, a Carl Rogers álltál megfogalmazott feltétel nélküli elfogadás, a személyiségközpontú megközelítés elképesztő hatással van az emberekre.
Társadalmunknak ezekre rettenetesen szüksége van és kivétel nélkül mindenki „alkalmazható” . Azt szokták mondani, hogy saját hazádban nem lehetsz próféta és aztán mégis, mind a szülői viszonylatban, mint pszichológus feleségemnél is olyan simulékonyan, non-intruzivan működtek ezek az apró technikák, hogy csak ámultam. Első gondolatom, mint hitetlen, ki csodát lát, hogy: „De hát ez tényleg működik!!! „. Első lépéseim, mégis olyan meghatározóak tanulmányaim során.
A gondolat, mely azóta visszhangzik bennem és minden visszaverődéssel másképp látom és hallom:
Figyelmet adni másnak…
