„A fájdalom, mikor a gyengeség elhagyja a testet”. „A könnyű nap tegnap volt”! „A keményebb napot csak még keményebb múlhatja felül”. „Ha nincs izomlázad, akkor nem ért semmit az edzés”! Ezeket a mondatokat számtalanszor hallom; látom és tapasztalom, hogy embereknek ez az életfelfogása. Mikor régen küzdősportoltam, akkor volt kemény nap, még keményebb, nagyon kemény, és volt halálos nap is. Hétvégén verseny, majd pihenő és felkészülés a következő hétre. Szóval a lényeg, hogy ez talán jól érzékelteti, hogy a teljesítményvadászat nem fenntartható. Ha önigazolásként, kifogásként, stresszlevezetésünk egyetlen módjaként tekintünk az edzésre, akkor nem megoldás, hanem eszköz lesz az edzés. Az edzésnek márpedig örömjátéknak kéne lennie, nem egy kötelezően letudandó dolognak, melynek eredményeképpen majd egyszer vágyaink teljesülnek – gondolok itt a stresszmentesebb életre, jobb kinézetre, egészségre.
Ugyancsak másként éljük meg az edzést, ha ezt valami napos kőfejtőben letudandó munkának tekintjük, melynek végén a rabgályán hazaevezve megkorbácsolnak minket. Ez is egyfajta büntetés. Sokszor látom, hogy az emberek szinte csillogó szemmel vágynak a halálosan kemény edzésekre, hisz akkor lehet csak eredmény, csak akkor van lelkiismeretük és a kényszeresen vágyott céljuk kielégítve. Sajnos azt kell mondanom, hogy vagy hivatásos sportolóként ez a szenvedélyünk, és minden napunk a választott sportunk körül forog, vagy nagyon hamar kiégünk. Előbb-utóbb a sérülések, a kifáradás, a motiválatlanság, a másodlagos célként, közvetetten betűzött edzés lufija kipukkad. A fogyás elsődleges eleme nem az edzés (hisz nem tudjuk leedzeni a feleslegesen bevitt kalóriákat), a vágyott külalak sem ettől alakul ki (a túlhajszolt test inkább katabolikus, azaz izomleépítő folyamatokat fog generálni) és ugyancsak a stressznek is csak időleges feloldást ad az edzés, a stressz eredeti forrása még ugyanúgy nem szűnik meg.
Az edzés önfejlesztés. Az edzés egy élvezeti faktor. Hidd el, akkor is fogsz fejlődni, ha nem hajtod szét magad, ha nem minden edzés egy élet-halál harc. Sőt! A játékos, fenntartható edzés az, ami akár igazán flow élményt adhat. Ami után feltöltődve lépsz ki az edzőteremből, nem pedig kiszipolyoz. Attól még lehet kemény és lehet próbára tevő, de nem kényszeresség vezérli, hanem inkább vágy a tökéletesség iránt. Csíkszentmihályi (a flow élmény kutatója és meghatározója) szerint a tevékenység belülről jutalmaz, sikerélmény, ezért nem megterhelő. Az illető teljesen elmerül abban, amit csinál, azonosul vele. Az ember egész nap képes játszani és egész nap képes dolgozni is, de vajon melyik az – ha választhat –, mely örömöt okoz neki és felemeli a lelkét?
Ács Ferenc – edző, Beast Company
