Akkor most mi is van? Jössz haza? Kanadából? – hangzottak el barátom kérdései, aki már abszolút elveszett abban, hogy hol és mikor és miért is járunk ott.
Ugye ott hagytam abba, hogy bevonultunk két hétre egy elzárkózós buborékba, hogy már a kanadai karantén előtt elkezdjük elkaranténozni magunkat.
Ahogy említettem, ez nem kevés munkával is társult, hisz a női jégkorong válogatott a kinti meccskörnyezetre készült fel, és mivel a meccsek este kezdődnek, az egymás elleni próbameccseket ők is este játszották, ami azt jelentette, hogy 22:00-kor volt a vacsora, reggel meg már keltek 7-8 között, hogy az első 10:00-ás edzést elkezdjék. 11 nap alatt ez megközelítőleg 20 jeges edzés és 6 száraz (azaz edzőtermi) edzést jelentett.
A koncepció az volt, hogy a Covid miatti edzés és karantén ingadozások miatti formaidőzítés maradékát itt egészítjük ki, és utána a kanadai karantén alatt a totális „szobábólkinemmozdulós” karantén alatt már csak az általam vezetett két teljesítménymegőrző online edzés van hátra a meccsekig.
Szerdán elkezdtünk felpakolni a buszokra, mikor robbant a hír… Eltörlik a női világbajnokságot… 1 nappal az elutazás előtt…
Sajnos nemigen tudom leírni, hogy mekkora tragédia volt ez… Igen nehéz pillanatokat éltünk meg, és bizony mindenki a könnyeit nyelte…
Sokan nem értik, hogy miért volt ez akkora veszteség. Engedjétek meg, hogy szemléltessem:
A magyar női Jégkorong válogatott kiharcolja az A csoportos világbajnokságon való részvételt 2019-ben. Öröm, boldogság, juhuuu, 2020-ban megyünk a vb-re…
Nos , mielőtt a csapat elindult volna 2020-ban, egy héttel az indulás előtt bejelentik, hogy a vb lemondva, majd 2021-ben. Egy egész éves felkészülés, formaidőzítés, várakozás megy a levesbe. Rengeteg játékosnak ez lenne a korona a pályafutásán. Egyszer csak fuccs.
Sebaj, majd jövőre, addig még jobban fel lehet készülni. Még egy évet kell játszani, hajnalban kelni, erőt gyűjteni, minden mást háttérbe szorítani. Újból felveszed a kesztyűt, újból lenyeled a fájdalmadat, újból remegnek az izmok, kétségek és részsikerek között sodródva szemeid előtt a cél, hogy 2021-ben meg lehet mutatni a világnak.
Az egységet, a csapatot, azt, hogy az elmúlt 1-2-5-10-15 év munkája hol érett be. Sporttörténelmet lehet írni Magyarországon (mint első magyar női válogatott, amely kijut a világbajnokságra). Dacolsz a Covid korlátozásaival és veszélyeivel, a végtelen szabályozással, azzal, hogy a rokonaidtól, szeretteidtől elkülönülve nézők nélküli meccseket játszva küzdesz előre.
Már a buszra pakolod fel a felszerelésed, mikor egyszer csak szólnak, hogy a munkád semmis… Újból… Jövőre olimpiai év, akkor nincs világbajnokság…
Remélem érhető, egy picit is, milyen nagy fájdalom ez…
Remény van persze, hogy talán mégis megrendezik ebben az évben, de azért keserű cseppek ezek, melyeket le kell nyelni…
Nehéz mit mondani, mást azonkívül, mint hogy a dacot kell segítségül hívni, az „azértis”-et, azt, hogy most már juszt se engedünk és megyünk előre.
Hajrá, Magyarok, Hajrá, Lányok!
