A Január nem egyenlő a változással

Ács Ferenc

Ács Ferenc

Itt a Január a nagy változások hónapja. Elkerülhetetlenül Decemberben lelassulunk, félbehagyunk munkákat vagy már lezárjuk őket, hogy aztán Januárban vegyük újra elő őket.

Tapasztalataim szerint egyébként már nem a Január 1.-e a változások időszaka, hanem a körülbelül Január az 🙂 .

Ahogy az ülő életmódunk az egyik legveszélyesebb tényező ránk nézve, mentálisan hasonló a halogató életmód. Egyfajta mentális bénultsághoz hasonlítható ez, melyet a média és a virtuális tér csak még inkább fokoz. ahogy egy nehezen kivitelezhető, “nemakarom” dolognál minden hirtelen nagyon fontos és érdekes lesz ( Venezuela partvonala a google mapson vagy szín és súly szerint elrendezni a zoknikat)

Ez az averzió a fizikai térben ahhoz hasonlítható, mikor súllyal végzünk valami fárasztó edzést és mikor letesszük a súlyokat, azonnal ellépünk tőle, arrébb sétálunk, idegrendszerünk ösztönösen “eltaszít” a súlytól.

Szóval a változástól, még ha jólfelfogott szándékunk is, ösztönös elkerülő manőverekbe kezdünk. Ezt a változás időbeli dinamikája is jól ábrázolja:

Január elsején valahol a ellenállás leszálló ágában vagyunk, azaz már eldöntöttük ( valószínű valami külső nyomás hatására – bocs, de így van. Tehát az orvos jelzett, a rokonunk megbetegedett, valami régi teljesítménytől fosztott meg minket az elhanyagolás időszaka) , hogy változnunk kell, de oooooolyan nehéz összeszednünk magunkat rá.

A változással szemben ellenállásunk van, de maga a cselekedet hiánya pedig kikezdi önbizalmunkat, hisz cselekvőképtelenségünk tudata pedig nyomasztó. Ez az örvény egy olyan bénító folyamat kezdete, mely nem csak a mostani elhatározásunkat ássa alá, hanem a jövőbeli elhatározások meghozását is megakadályozza, hisz a múltbéli kudarcokból tanulva a jövőbelieket is el akarjuk kerülni.

Nos, ezért is tettük életmódváltó programunkat ebből a megfontolásból is tettem át a második hét kezdésére, hogy szándékunkat össze tudjuk szedni és így teljes lendülettel belekezdeni. Következő cikk, arról fog szólni, hogy a kezdeti szakaszban miben tudlak támogatni a mentális akadályok megugrásához !

Ács Ferenc

Ács Ferenc

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

A Január nem egyenlő a változással

Itt a Január a nagy változások hónapja. Elkerülhetetlenül Decemberben lelassulunk, félbehagyunk munkákat vagy már lezárjuk őket, hogy aztán Januárban vegyük újra elő őket. Tapasztalataim szerint egyébként már nem a Január 1.-e a változások időszaka, hanem a körülbelül Január az 🙂

Tovább olvasom »

Újranyitás!

Ez a gondolat jár a fejemben, de a hosszú hibernáció után szeretném feltárni előttetek mivel jár ez. A covid időszak számtalan nehézséget okozott egy edzőteremnek. Míg számtalan kutatás mutatta, hogy az elhízás súlyosbítja a tüneteket, az izolációval fellépő mentális panaszokon

Tovább olvasom »

Akkor most mi is van?

Akkor most mi is van? Jössz haza? Kanadából? – hangzottak el barátom kérdései, aki már abszolút elveszett abban, hogy hol és mikor és miért is járunk ott. Ugye ott hagytam abba, hogy bevonultunk két hétre egy elzárkózós buborékba, hogy már

Tovább olvasom »