Ellustult testrészek

Ellustult testrészek

Amikor lustaságról beszélünk, akkor bizony egyfajta mentális blokkot képzelünk el. Mikor nincs kedvünk dolgozni, edzeni vagy úgy egyébként nagy összességében bármihez, ami fizikai vagy egyéb megerőltetéssel jár. Ma azonban nem ennek a mibenlétét boncolgatnám, hanem sokkal inkább egyes testrészeink lustaságára vagy amnéziájára térnék ki.

Biztos volt már ismerősünk akinek karja tört, begipszelték a karját, majd mikor 2-3 hét múlva levették róla, karja sokkal vékonyabb volt. Ilyenkor sejteni véltük, hogy ez abból fakad, hogy a tökéletes mozdulatlanság miatt a testünk elveszettnek hiszi az adott végtagot és ezért, elkezdi lefokozni az adott végtag funkcióit. A testünk egy nagyon takarékos rendszer. Ha valamit nem használunk vagy nincs szükség rá, akkor hipp-hopp elkezdi kivonni a forgalomból. Ha nem aktívak izmaink, akkor leépíti azokat, hogy addig se fogyasszanak értékes nyersanyagot. Az idegrendszerünk, ha tehetné, egy összegömbölyödött zsíros gombócként tengetné életét egy barlang hátuljában. Gondoljunk bele. Az izmok energiát és oxigént, meg számos erőforrást igényelnek. Ha nem használjuk, idegrendszerünk szépen leszanálja. Sőt, önmagát is képes korlátozni. Nyelvtanulásban az egyik lecke volt, hogy a nyelvismeret soha nem stagnál. Vagy fejlődik, vagy visszafejlődik. Képességeinket nagyon gyorsan passzív állapotba képes hozni, ha nem használjuk őket.

Itt vissza is tudunk térni teljes testrészek amnéziájára. A modern ember egyik legfőbb problémája az ülő életmód és az inaktivitás. Ebből kifolyólag 3 főbb amnéziás terület elkülöníthető. Izomamnézia alatt azt értem, mikor az adott izomcsoportot képtelen aktiválni önmagától, szépen lassan edzés által kell felébreszteni. Ilyen a talp, a fenék, a széles hátizom (negyedikként a csípőnket is azért valószínű ide kellene biggyeszteni). Most csak nagyon röviden kifejtve, a talpunk fontossága a mozgásban szinte leírhatatlanul fontos. Első kontaktunk a talajjal és utána bármilyen terheléssel. Ha talpunk nem képes felvenni, vagy lekövetni a kívánt mozgást, akkor az egész kinetikai láncunk megszenvedi a terhelést, például a legközelebbi cimborája, a térd. Fenekünket ülésre használjuk, na de ez közel –messze sem a fő feladata, és ebből kifolyólag a mozgásban, valamint a csípő és törzsünk használatában hatalmas szerepet kapna. Széles hátizmaink pedig legegyszerűbben leírva a polcok, melyeken vállaink nyugszanak.

Ha csak egy gyakorlatot kellene ezeknek újra feltámasztására írnom, akkor az a kettlebell swing lenne. Eme egyszerűnek tűnő ám mégis oly zseniális gyakorlat egyszerre mozgatja és késztetni koordinálásra és aktivációra a test szinte egészét, ahogy arról már számos cikk és kutatás született. 1000 apró részlete van, melyet mindenképp szakszerű oktatótól érdemes elsajátítani, utána pedig már csak jól fel kell ébreszteni testrészeinket.

Mi az edző dolga?

Mi az edző dolga?

Aki az utat megtalálja, örömét és szenvedélyét leli önnön teste és képességei fejlesztésében

Minap hallottam, hogy valamelyik edzésről kimaradt tanítványomat kérdezték a kollégái, hogy vajon leszidtam-e, mert nem jött edzésre. Ez elgondolkoztatott… Mi az edző dolga, szerepe?
Soha nem hittem benne, hogy az edzőnek egy félelmet generáló alaknak kellene lennie, akitől tartunk, és ezért nem merünk kihagyni edzést. Nos, ez szerintem alapjaiban helytelen megközelítés. Az edző – főleg a jó edző – feladata számos: egyrészt ugye az alaptézis, hogy jó edzést ír össze. Na, de mi a jó? Kiszolgálja a megjelent edzeni vágyó közönség igényeit, nem kockáztatja egészségüket, azaz elsősorban figyelemben tartja az első alapszabályt, hogy ne árts. Jól felméri a csoportja vagy tanítványa képességeit, azaz, hogy mozgásmintái mennyire fejlettek, milyen mozgástartománnyal rendelkezik és hogy mennyire szimmetrikus vagy aszimmetrikus az egész ember felépítése. Jó esetben felméri, milyen izomamnéziái vannak és hogy mennyire fejlett a mozgáskultúrája. Minél szórakoztatóbban tudja ezt, annál jobb. Innentől kezdve ír egy hatásos edzést, egyéni igényekre szabja, ha kell, támogat, bemutat, figyel a helyes kivitelezésre. Ezek csak az alapok, úgymond a torta alapja, erre tesszük még rá a krémet, a csokit, az epret, a… kissé elragadtattam magam, de értitek…
Szóval, természetesen egyéni szinten ismernie kéne/kellene a tanítványait, tudnia illik, mi motiválja és mi demotiválja. Én személy szerint az üvöltözést nem tartom semmilyen szinten kielégítő távközlésnek, de a határozott utasításoknak is megvan a helye. Ahogy megvan a dicséretnek, buzdításnak, támogató szavaknak. Tudnia illik, kire milyen vezényszavak hatnak, és hogy az illető egyáltalán közelebb kerül-e a céljaihoz azzal amit csinálunk, vagy csak a kötelesség hajtja.
És itt elérkeztünk ahhoz, amit az elején mondtam. Pavel Tsatsouline, a kettlebell modern kori atyja szerint (jó orosz módjára) „mindenki felnőtt ember, és neki nem kell motivációt adnia, vagy megvan benned vagy nincs”. Ez természetesen igaz, de pont ezen kell egy jó edzőnek túllépni, hogy azt a kis parazsat fel tudja izzítani, azt a pislákoló lángot, ami az ember lelke mélyén ott van. A vágy, hogy én is sportos, erős, fitt, ügyes legyek, és mindenféle kényszertől mentesen, tényleg a saját érdekeim miatt járjak le edzésre.
Ezért is hiszek benne, hogy mindenki saját magáért edz, és ebben szeretnék segíteni, hogy nálam tényleg csak az utat találja meg, és akármerre is veti az élet ezután, örömét és szenvedélyét lelje önnön teste és képességei fejlesztésében. Szerintem ez tesz jó edzővé valakit!
A több az jobb, nemde?

A több az jobb, nemde?

Gondolhatnánk ezt az edzésre is, hogy ha a minőség nem jön össze, akkor a mennyiséggel majd lehet pótolni. Egyébként is ezt reklámozzák, hogy fuss többet, csinálj több fekvőtámaszt, eddz többet, emelj nagyobbat és lehetőleg sokszor és egyébként is még, még és még…
A probléma onnan ered, hogy mint ahogy a mondás tartja, kétszer ugyanabba a folyóba nem tudsz belelépni, így kétszer ugyanolyan állapotban nem tudsz edzeni. Számos olyan tényező befolyásolja az edzésedet, melyet érdemes figyelembe venni. Minden edzés előtt számot vetetek az emberekkel, hogy milyen napjuk volt, nemcsak azért, hogy már így tudjak tervezni velük, hanem, hogy bennük is tudatosuljon, hogy nem biztos, hogy ma kell átlépni az emberi teljesítőképesség határát.
Az egész az idegrendszernél kezdődik és ott is ér véget. A központi idegrendszer szépen le fog mindent szabályozni és úgy fogja az edzést interpretálni, amilyen állapotban van. Ha túl nagy kapacitása van lefoglalva, mert a háttértár teli van folyamatokkal, akkor az éppen aktuális feladatra sem jut annyi energia. A munkahelyen hónapzárás van, a főnöknek fáj a foga, egyébként is rajtunk veri le a port, otthon szül a macska, a kocsiban elromlott az ablak és meg lehet benne sülni, a várost épp megint bontják… Ha ezeket nem tudjuk kezelni, akkor már úgy érkezünk meg edzésre, hogy fejben ott sem vagyunk, mert vagy a mögöttünk, vagy az előttünk lévő feladatokra koncentrálunk! Ha neadjisten még késtünk is, akkor már a ráhangolódásról is lemaradunk, és így kell nekiállni az önmagunk által elvárt és rendszeresen hozott eredmények hajkurászásába. A manapság hangoztatott mindfullness is itt jön szóba, hogy igenis, mint anno gyerekként, tudjunk elveszni a pillanat varázsába, és amit csinálunk, azt a többi inger figyelmen kívül hagyásával tudjuk tenni.
Képzeljük el, hogy 50 kg-ot tudunk olimpiai rúddal fej fölé nyomni. Ugyanezt meg tudjuk csinálni fél lábon? Esetleg egy csónakban egy tó közepén? Ugye, hogy mennyivel nehezebbnek tűnik? Ha ez nem sikerülne, senki nem gondol arra, hogy ez mekkora kudarc. Nos kérem, ebben az esetben ne várjuk el magunktól, hogy suboptimális körülmények között hétről hétre ugyanazt a teljesítményt legyünk képesek hozni. Az hagyján, hogy a teljesítményünk csökken, de a figyelmünk lankadásával bizony a sérülések is hamarabb keletkezhetnek. Minél fárasztóbb vagy nagyobb koncentrációt igényel az adott munka, annál inkább fordul elő, hogy hibázunk, és az bizony még szerencsés esetben is csak egy meghúzódott izom. A sérülés hátterében állhat a test önvédelmező mechanizmusa is, hogy egy enyhébb sérüléssel figyelmeztethet minket a fékek behúzására, hisz ha fáj vagy meghúzódott, akkor valószínűleg vissza KELL kapcsolni.
Végeredményben nem érdemes túlhajszolni magunkat. Ha rendszeresen pihenünk és a konfliktusmegoldó képességeink is csúcsformában vannak, úgyis jönnek az eredmények maguktól. Ha viszont éppen megtép az élet, akkor engedjük el és koncentráljunk arra, hogy minél szebben és pontosabban eddzünk, és egyfajta gyakorlásnak fogjuk fel, ahol a későbbi sikereinknek építünk széles alapzatot.

Mit tartunk jó edzésnek?

Mitől jó az edzés? Beégnek az izmaink? Izomlázunk lesz másnap? Kiköpjük a tüdőnket? Nem tudunk felmenni a lépcsőn? Vagy lehet-e ennél távolabb mutató cél is?

A jó edzés a célunknak megfelelően jön létre. De sokszor ezen belül is összegabalyodik a helyzet. Rengeteg kérdés merülhet fel bennünk: Mitől jó az edzés? Beégnek az izmaink? Izomlázunk lesz másnap? Kiköpjük a tüdőnket? Nem tudunk felmenni a lépcsőn? Vagy lehet-e ennél távolabb mutató cél is?
Az izomláz
Általában az izomláz egyfajta elégedettséggel tölti el az embereket, szinte instant visszaigazolásként. Azt azonban meg kell értenünk, hogy az izomláz a szokatlan mozgásra egy válasz. Megfigyelhető, hogy ugyanazt az edzést elvégezvén, akár már a második alkalommal sokkal kevésbé lesz izomlázunk. Könnyen túlhajszolhatjuk magunkat és mint egy délibáb, az izomláz csak folyton elszökik kezeink közül.
A szuszogás
Ugyancsak elvárás szokott lenni a totális megsemmisülés, de legalábbis a „szuszogás” az edzésen. Hogy azt érzi a tanítvány, ő most tett valamit, most igazán elfáradt. Sajnos ez is általában visszavezethető arra, hogy lelkiismeretfurdalásunk van a még gyorsan megevett gyorsétteremi kaja után, esetleg feléltünk egy kisebb cukrászdát, és az edzésen azt gondoljuk, hogy most gyorsan kompenzálunk. Azt meg kell értenünk, hogy nem a szuszogás mértéke vagy a kifáradás mértéke fogja például a fogyást elindítani vagy fenntartani, sokkal inkább a rendszeres edzés/kontrollált táplálkozás kombinációja.
Az állóképesség
Ritkábban, de előfordul, hogy az erő vagy az állóképesség lebeg a tanítványok szeme előtt mint kitűzött cél. Ez dicséretes, és természetesen megvan a helye az edzésben, sőt, fontos is, de a miérteken nem lehet túllépni, hisz egy elsődlegesen mozgáshiányos embernek az állóképességi fejlesztés elsőre nem biztos, hogy a legfontosabb. Ugyancsak a max. fej fölé nyomás és/vagy egykezes fekvő sem feltétlenül a top prioritás. Hogy miért nem?
A mobilizáció
Egy kezdő ember, aki az élete nagy részét ülve tölti, egy jól felépített módszeres edzést kíván meg. Ilyen edzés lehet a mobilizáció, hogy az ülő (vagy folyamatosan ugyanabban a pózban végzett) életmód hatásait kompenzáljuk. Ez már a bemelegítésnél megtörténhet, de vannak rá külön edzések.
Az életmód
Lehet például szó az életmódunkat kiegészítő edzésről is. Ha nagy eséllyel az ülő életmód a fő foglalkozásunk, akkor érdemes a gerinctámasztó izomzat megerősítése (például kettlebell swinggel, elemeléssel) de ugyanitt már a fenék izomzatának megerősítése is cél lehet, hisz ezen töltjük napunk jelentős hányadát, akár otthon vagy a munkában. Ha a stressz levezetése a cél, meg lehet tanítani például, hogyan kontrolláljuk a stresszt, akár légzéssel, akár a pulzusszám kontrollálásával, mely végül az egész életmódunkra is ki fog hatni.
A cikk elején említett edzéscélok csak ezek után léphetnek előtérbe, ha felkészítettük testünket rá, önmagunkat pedig az életmódunkra, amivel testünket porladni hagyjuk.
A halogatás művészete

A halogatás művészete

Itt az újév! Vele együtt pedig jönnek az újévi fogadalmak, amik sokszor kudarcra vannak ítélve már születésük pillanatában. Nos, ugyanazért, amiért minden „jövő héten” kezdődő diéta.
A halogatás egy művészet, önmagunk meggyőzése pedig mesterszintre fejleszthető az irányba, hogy miért kell később kezdeni, a maradék csokit megenni, az utolsó söröket bevágni. Most csak a barátok miatt, szülinap, névnap miatt, ezért ünnepelni kell. Ha mindig lehet tolni az elhatározás dátumán, akkor mindig meg is lehet szegni. A másik probléma, ha igazából nem is akarjuk a fogadalmunkat.
A halogatás azt mutatja, hogy még meg kell erősítenünk az elhatározásunkat, még kell pár jó indokot gyűjtenünk. Ha már beépítünk szokásokat az életünkbe, akkor úgy kell tennünk, mintha az életünk múlna rajta. Ahogy Yoda mester is megmondta:
„Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!”.
Ne halogassunk, ne toljuk az egészet, hiszen nagyon kevés esetben muszáj csinálni. Tegyük inkább belső elhatározásunkká, gyűjtsünk motivációt hozzá, nézzük a jó oldalát. Ha ezzel felvérteztünk magunkat és nem kívül hordjuk páncélként, hanem életünk és gondolkodásunk szerves részévé tesszük a fogadalmat, akkor nem nagyon fognak tudni minket letéríteni az útról – hisz nem akarunk letérni róla!
Ugye nem nehéz ezt lefordítani a diéta, testedzés, mentális edzés, belső reflexió, stresszkezelés és egyéb önfejlesztésre? Ugyancsak nem nehéz motivációt találni. Be kell vállalni nehézségeket, hiszen nem lehet minden könnyű. Így fogod igazán értékelni a sikereket.
Innen folytatjuk!