Mire kellene kitérnie egy edzésről szóló cikknek?

Ács Ferenc

Ács Ferenc

Mire kellene kitérnie egy edzésről szóló cikknek? Kockahas? Nagyobb bicepsz? Feszesebb fenék? 4*8 vagy 5*12 ismétlés? Nem kell sokat keresgélnünk, az ehhez szükséges információkat az internet felszínén könnyen meg lehet találni, ugyanakkor nem biztos, hogy a fentebb említett céljaidhoz közelebb visznek.  Ács Feri személyi edzőt az edzéssel kapcsolatos tévhitekről kérdeztük.
Te milyen tévhitekkel találkozol a leggyakrabban?
Sokan tartanak tőle, hogy a súlyzós edzéstől túlzottan izmosak lesznek… Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Egyrészt ez nem történik egyik napról a másikra, rengeteg munka áll mögötte. Az „edzéstől hízom, több lett a súlyom”-pánik valószínű az izom-zsír arány közötti változást prognosztizálja. Másrészt a nők és a férfiak másképp izmosodnak, és ezen nem változtat semmi, csak a kívülről bevitt „segédanyagok”. A másik, nagyon gyakori, hogy csak akkor volt hatékony az edzés, ha mozgás után majdnem összeesel, másnap pedig izomlázad van. Az izomláz a tévhitekkel ellentétben nem az izom egyértelmű fejlődésének a jele, hanem az izom túlhasználatának, terhelésének vagy a szokatlan mozgásnak köszönhető. Egy laikus hajlamos azt gondolni, ha szakember mondja vagy írja, akkor az biztosan úgy is van, de ne higgyünk el mindent kapásból. Egy edző feladatai közé tartozik az is, hogy minden szakmai kérdésre választ tudjon adni, vagy beismerni, hogy nem tudja, de szívesen utánanéz.
Hogyan tudjuk laikusként kiszűrni, hogy a rengeteg zsírégető kapszula, étrend kiegészítő vitamin és egyéb csodaszerek közül melyik bír tényleges hatékonysággal?
A félinformációk tengerében élünk. Én értem, hogy minden, ami eladható, azt el kell adni és ezáltal a cél szentesíti az eszközt, de a tévés reklámokban sulykolt zsírégető, hasnyomorgató gép, árammal rázó és egyéb, a spanyol inkvizíció által is elismerően méregetett eszköz keltsen a lelkünk mélyén gyanút. A kétes hírforrásokkal dolgozó internetes oldalakon elhangzó információkat ne vegyük azonnal készpénznek, az én írásaimat se vegyük megcáfolhatatlan igazságnak, és ugyanúgy minden egyéb tanácsot, „top 10 módszert” és szuper táplálékot, mely fogyaszt, növeszt és esetenként örök életet ígér, járjunk körbe több oldalról.
Mit gondolsz, honnan tudja egy hozzá nem értő, edzeni vágyó ember, hogy jó szakembert választott?
Nézzünk utána, hogy milyen szakképesítései vannak az illetőnek, hívjuk fel vagy váltsunk vele e-maileket, ne szégyelljünk kérdezni. Egy szakember, akinek a sorsodat, tested felépítését a kezébe adod, megér annyit. Ha szán rád időt, válaszol a kérdéseidre, akkor nagy eséllyel a közös munka során is figyelmes lesz. Az edzőnek fontos tudnia, milyen sérüléseid vannak, figyelnie kell a gyengeségeidre és kötelessége szólni, ha valami már nem az ő szakterülete alá tartozik, orvosra vagy rehab specialistára van szükséged. Egyébként egy edzőnek is fontos folyamatosan továbbképeznie magát.
Szerinted a csoportos edzés lehet ugyanolyan hatékony, mint az egyéni?
Nem biztos, hogy egy 10+ fős csoportban jut rád annyi figyelem, hogy a te céljaidnak (is) megfelelően haladj. A Beast Companynál ezért döntöttem úgy, hogy pár kivételes alkalomtól eltekintve (szilveszteri edzés, játékos erőpróba stb.) a létszámot 10 főben maximalizálom, és így is mindenkinek biztosítok egyéni konzultációt. Az egyéni edzésben céljaidnak megfelelően lehet haladni, személyre szabottan, de a csoporttársak motivációja nem tud áttapadni rád! Személyiségfüggő, hogy ki melyiket érzi hasznosabbnak.
Ács Ferenc

Ács Ferenc

Hasonló cikkek

A Január nem egyenlő a változással

Itt a Január a nagy változások hónapja. Elkerülhetetlenül Decemberben lelassulunk, félbehagyunk munkákat vagy már lezárjuk őket, hogy aztán Januárban vegyük újra elő őket. Tapasztalataim szerint egyébként már nem a Január 1.-e a változások időszaka, hanem a körülbelül Január az 🙂

Tovább olvasom »

Újranyitás!

Ez a gondolat jár a fejemben, de a hosszú hibernáció után szeretném feltárni előttetek mivel jár ez. A covid időszak számtalan nehézséget okozott egy edzőteremnek. Míg számtalan kutatás mutatta, hogy az elhízás súlyosbítja a tüneteket, az izolációval fellépő mentális panaszokon

Tovább olvasom »

Akkor most mi is van?

Akkor most mi is van? Jössz haza? Kanadából? – hangzottak el barátom kérdései, aki már abszolút elveszett abban, hogy hol és mikor és miért is járunk ott. Ugye ott hagytam abba, hogy bevonultunk két hétre egy elzárkózós buborékba, hogy már

Tovább olvasom »